Hajdúszoboszlói hotelek

 

Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén található, Budapesttől 200 kilométerre keleti irányban, Debrecentől 20 kilométernyire délnyugaton. Határában három tájegység érintkezik egymással: észak-északkeletről a Hajdúhát, észak-északnyugatról a Hortobágy és délről a Nagy-Sárrét, illetve a Berettyó vidéke. Ez az a táj, "ahol az ég a földdel összeér", nem egyhangú síkság a vadregényes hegyekhez szokott utazónak sem, hisz itt-ott élénkítik a Tisza elhagyott medrei a nádasokkal, vadmadarak ezreivel, erdős ligetekkel. A határ a híres puszta, a "dicső rónaság". Hortobágy felé kissé lejt, a tengerszint feletti magassága alig 100-110 méter.

Még "folyója" is van Szoboszlónak, a rajta átkanyargó Kösely, ami Hőgyes Endre (1847-1906), az innen származó híres orvostudós szerint olyan jellegzetessége a településnek, mint fővárosunknak a Duna. A Keleti-főcsatorna észak-déli irányban 12-14 km-es szakaszon hömpölyög a város határán. Ez nemcsak az öntözést szolgálja, hanem remek pihenőhelye a természetes környezetben úszni, csónakázni, horgászni, kertészkedni vágyó környékbeli lakóknak és vendégeiknek.
Kincse a vidéknek a jó mezőgazdasági területeken, a gázmezőkön és a gyógyvízen kívül a bőséges napfény. Éves átlagban a napfényes órák száma eléri, olykor meg is haladja a kétezer órát. Hajdúszoboszló tehát Magyarország egyik legnaposabb tájegysége! Az ideutazónak mindig nagy esélye van arra, hogy jó időt fogjon ki. Hiszen 30-40 csupán a téli napok száma 0 °C átlaghőmérséklettel, és 80-85 a nyári napok száma, amikor a hőmérséklet átlaga 25 °C.

 

Hunguest Hotel Aqua-Sol****

 

  • Hunguest Hotel Aqua-Sol
  • Hunguest Hotel Aqua-Sol
  • Hunguest Hotel Aqua-Sol
  • Hunguest Hotel Aqua-Sol
  • Hunguest Hotel Aqua-Sol
  • Hunguest Hotel Aqua-Sol

 

Cím: H-4200 Hajdúszoboszló, Gábor Áron u. 7-9.
Elhelyezkedés: A szálloda Hajdúszoboszló központjában épült, közvetlenül az aqua park mellett, mely pillanatnyilag közép Európa legnagyobb ilyen jellegű létesítménye
Szobák: A kettő és háromágyas szobák, ill. a 6 db apartman és 2 db suite mindegyikében megtalálható a fürdőszoba, sat TV, telefon, mini bár, széf, internet csatlakozó és a légkondicionáló. Legtöbbje balkonos.
Szolgáltatások: Magyaros és nemzetközi ételeket kínáló étterem, kávézó, grill terasz, fénymásoló, drogéria, konferencia terem, medence, szauna, jacuzzi, masszázs. A gépkocsiknak és autóbuszoknak zárt parkoló biztosított.
Sport: fitneszterem.
Ellátás: büfé reggeli és vacsora.  
Ajánljuk: felnőtt csoportok, egyéni vendégek, wellness, üzleti és konferencia utasok részére.